Általános szerződési feltételek
FOGALMAK
Adatkezelési tájékoztató: a Szabad Színházért Alapítvány által a Honlappal összefüggésben megvalósított adatkezelésekkel kapcsolatos tájékoztató, mely a szabadszinhazert.hu oldalon érhető el.
Egyszeri [VB1] támogatás: a Támogatás azon típusa, mely esetben a Támogató a Támogatást egy-, vagy több alkalommal teljesíti havi ismétlődés beállítása nélkül. A banki átutalással teljesített Támogatás minden esetben Egyszeri támogatásnak minősül, akkor is, ha a Támogató azt minden hónapban azonos időpontban és azonos összegben teljesíti Szabad Színházért Alapítvány részére.
ÁSZF: a jelen dokumentum, melyet a Szabad Színházért Alapítvány támogatási szerződések megkötésének céljából és azokat szabályozandóan alkalmaz.
Barion: Barion Payment Zrt. (Székhely: 1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. épület 5. emelet 5.; Cg. 01-10-048), fizetési szolgáltató.
Az online bankkártyás és egyéb fizetési módok a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya, illetve egyéb fizetéssel kapcsolatos adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.
Felek: a Támogató és a Szabad Színházért Alapítvány együttesen.
Felhasználói fiók: a Honlapon a Szabad Színházért Alapítvány által a Támogató részére létrehozott privát felhasználói felület, melyen a Támogatási szerződés egyedi adattartalma nyomon követhető és előhívható, továbbá a mindenkori ÁSZF keretei között módosítható, vagy azonnali hatállyal megszüntethető és amely felületen a Honlap látogatásával kapcsolatos, a Támogatási szerződéstől független felhasználói beállítások (például hírlevél-feliratkozás) kezelhetőek és áttekinthetőek.
A Felhasználói fiók a Barion rendszerének használatával teljesített Támogatás esetén a Támogatási szerződés létrejöttével egyidejűleg jön létre.
Egyedi banki átutalással létrejövő Támogatási szerződések esetén a Felhasználói fiók abban az esetben jön létre, ha a Támogató elektronikus levélcíme az átutalási közleményben szerepel[BD2] , vagy ha a Támogató a Felhasználói fiók létrehozását esetileg kéri a Szabad Színházért Alapítványtól. Ilyen esetben Szabad Színházért Alapítvány az elektronikus levélcím rendelkezésre állásától számított egy naptári hónapon belül hozza létre a Felhasználói fiókot, mely esemény megtörténtéről a Támogató részére elektronikus levélben küld értesítést.
Amennyiben egy személy Támogatási szerződés létrehozása nélkül iratkozik fel Hírlevél-küldésre, úgy a Felhasználói fiók a Hírlevélküldésre való feliratkozáskor jön létre, ilyen esetben a Felhasználói fiók létrehozásához a hírlevél-feliratkozó a vonatkozó ún. checkbox bejelölésével járul hozzá.[BD3]
A Felhasználói fiókba a Támogató, vagy a Hírlevél-feliratkozó személy vagy a Honlapon szereplő „Fiókom” ikonra kattintva akképp tud bejelentkezni, hogy a felugró ablakban megadja a Szabad Színházért Alapítvány számára korábban Támogatási szerződés, vagy Hírlevél-feliratkozás alkalmával megadott elektronikus levélcímét, melyre a Szabad Színházért Alapítvány a bejelentkezéshez szükséges linket egyidejűleg megküldi, az elektronikus levélben küldött linkre kattintva a Támogató vagy a Hírlevél-feliratkozó személy jelszó használata és megadása nélkül lép be a Felhasználói fiókba.[BD4]
Az előző bekezdés szerint megküldött belépési link a kézbesítéstől számított kettő óráig érvényes, a Támogató, vagy a Hírlevél-feliratkozó személy azzal a kézbesítéstől számított kettő óra időtartamon belül tud belépni a Felhasználói fiókba.
A Támogató, vagy a Hírlevél-feliratkozó személy a jelen bejelentkezési rend szerint a Felhasználói fiókhoz folyamatosan hozzáfér, bármikor új belépési linket igényelhet a fentiek szerint.
A Felhasználói fiókot a Támogató, vagy a Hírlevél-feliratkozó személy bármikor törölheti is a Felhasználói fiókban elhelyezett „Beállítások” menüponton belül a „Fiók törlése” ikonra kattintva, ekkor a fiók teljes adattartalma törlődik, mely körülmény azonnali hatállyal megszünteti a Felek minden hatályos Támogatási szerződését és a Támogató, vagy a Hírlevél-feliratkozó személy minden a Felhasználói fiókban tett beállítását (például hírlevél-feliratkozásait).
A Felhasználói fiók a Támogató vagy a Hírlevél-feliratkozó személy általi törlés vagy felmondás esetét kivéve azon a napon szűnik mely, mely napon a Támogató utolsó teljesített támogatása óta 1 (egy) naptári év eltelt. Amennyiben a Felhasználási fiókhoz Támogatási szerződés nem kapcsolódott és nem is kapcsolódik, úgy a Felhasználói fiók legkésőbb annak tulajdonosa általi törléséig marad fenn, de 1 (egy) naptári évnyi inaktivitás esetén a Szabad Színházért Alapítvány törli a Felhasználói fiókot.[BD5]
A Szabad Színházért Alapítvány a Felhasználói fiók törlését megelőzően küldött levélben tájékoztatja a Felhasználói fiók tulajdonosát arról, hogy a Felhasználói fiók mely időpontban kerül törlésre.
Felhasználói fiók regisztráció útján nem hozható létre, az csak és kizárólag Támogatási szerződéssel, vagy Hírlevél-feliratkozással útján jöhet létre.
Hírlevél: a Támogatási szerződéstől független, a Loupe Színházi Társulás Kft. által küldött elektronikus levél, mely Loupe-tartalmak és a Loupe Színházi Társulás Kft. termékei, szolgáltatásai és az általuk szervezett egyes rendezvények tekintetében tartalmaz tájékoztatást, meghívást, és egyéb módon kísérel meg közvetlen üzletszerzést, támogatói és vásárlói toborzást.
Honlap: szabadszinhazert.hu és www.loupe.hu
Rendszeres támogatás: a Támogatás azon típusa, mely esetben a Támogató arra vállal kötelezettséget, hogy támogatását havonta azonos összegben megismétli a Barion rendszerében teljesített Támogatási szerződés esetén a Támogatási szerződés létrejöttétől számítva, egészen az első támogatás teljesítéséhez használt bankkártya lejáratának napjáig.
A Rendszeres támogatás teljesítése a fenti bekezdés szerinti határidő előtt megszűnik a fizetéshez használt bankkártya működőképessége (például letiltás, vagy az alapul fekvő számlaszerződés megszűnésekor) esetén.
A Rendszeres támogatás a Támogató által bármikor egyoldalúan és indokolás nélkül módosítható a jelen ÁSZF 3.2. pontja szerint és bármikor egyoldalúan és indokolás nélkül megszüntethető a Támogató felmondásával a jelen ÁSZF 3.5. pontja szerint.
Támogatás: a Támogató által a Szabad Színházért Alapítvány részére a Támogatási szerződés keretei között, a Támogató saját vagyona terhére ingyenesen és önkéntesen teljesített, vissza nem követelhető pénzszolgáltatás, mely a jelen ÁSZF hatálya alatt típusát tekintve lehet Egyszeri támogatás vagy Rendszeres támogatás.
Támogatási szerződés: A Támogató és a Szabad Színházért Alapítvány jogviszonya melynek egyedi adattartalmát a Támogató által megadott adatok, a Támogatás maga és azok az adatok képezik, mely adatokat a Szabad Színházért Alapítvány a közreműködő fizetési szolgáltatótól megkap. A Felek Támogatási szerződéses jogviszonyára a jelen ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni.
Támogató: az a cselekvőképes, természetes vagy jogi személy, aki, vagy amely saját vagyona terhére ingyenesen és önkéntesen, vissza nem követelhető pénzszolgáltatást teljesítését vállalja a Szabad Színházért Alapítvány részére a Támogatási szerződés keretei között.
Szabad Színházért Alapítvány: a Támogatási szerződés kedvezményezettje az alábbi cégadatok szerint:
Cégnév: Szabad Színházért Alapítvány
Székhely: 1143 Budapest, Ilka utca 17/b 5. em./19.
Nyilvántartási szám: 01-01-0013839
Adószám: 19423681-1-42
Képviselő: Molnár Áron elnök
Elektronikus levélcím: informacio.loupe@gmail.com
Tárhelyszolgáltató: Jumu Kft. (1025 Budapest, Törökvész út 3/a)
PREAMBULUM
A Loupe Színházi Társulás egy friss, valóban független formáció, amelyet nem köt sem intézmény, sem állami vagy önkormányzati forrás. Olyan előadásokat hoz létre, amelyek korunk Európájának és azon belül Magyarország égető társadalmi problémáit, kibeszéletlen tabutémáit dolgozzák fel, univerzálisan értelmezhető, érzelmileg átélhető, közvetlen módon. A Loupe szó nagyítót, prizmát jelent. Célja, hogy a színház eszközein keresztül olyan témákat “nagyítson” fel, helyezzen előtérbe, amelyekről a hétköznapokban könnyebb lenne nem beszélni. Mindezt országosan ismert, tehetségüket, szorgalmukat, szaktudásukat korábban több ízben bizonyított színészekkel teszi, akiknek széleskörű ismertségük lehetővé teszi, hogy előadásaik kibújjanak a buborékjukból és széles közönségréteget mozgassanak meg.
A Szabad Színházért Alapítvány a Támogatásokat az alábbi felületeken tudja fogadni a jelen ÁSZF hatálya alatt:
- a Honlapon a Barion rendszerén keresztül teljesített online bankkártyás fizetéssel
- az alábbi bankszámlaszámra való egyedi banki átutalással: Unicredit Bank Zrt. 10918001-00000132-83200010
Az online bankkártyás Támogatások teljesítésében a Szabad Színházért Alapítvány jelenleg a Barionnal működik együtt.
A Támogatók bankkártya-, bankszámla- és fizetési fiók adatainak a Loupe Színházi Társulás Kft-nél való rendelkezésre állásával kapcsolatos tájékoztatás:
A Szabad Színházért Alapítvány sem a Bariontól, sem harmadik személyektől nem kap olyan pénzügyi-, vagy bankkártya adatokat, melyekkel a Támogató bankszámláját, vagy a fizetési fiókját a Támogató közreműködése és előzetes jóváhagyása nélkül megterhelhetné, vagy onnan bármilyen mértékű pénzösszeget vonhatna le.
Semmilyen körülmények között nem kerül a Loupe Színházi Társulás Kft-hez támogatói bankkártyához, bankszámlaszámhoz, fizetési fiókhoz tartozó jelszó vagy érvényesítő kód (CVV/CVC kód).
A Szabad Színházért Alapítvány az együttműködő fizetési szolgáltatóktól az Adatkezelési tájékoztató szerinti adatokat kapja meg, melyek továbbítása elsősorban a Szabad Színházért Alapítványt terhelő könyvvezetési kötelezettség teljesítéséhez jogszabály szerint szükséges adatok (például a Támogatás összege, a Támogatás teljesítési időpontja), másodsorban pedig olyan adatok, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy amennyiben egy fizetési tranzakció során valamilyen hiba lép fel (például lejárt a kártya érvényessége, a fizetési tranzakció teljesítése során időtúllépés történt), úgy arról a Szabad Színházért Alapítvány. a Támogatót a Támogatás teljesítésének érdekében tájékoztatni tudja.
Támogató a támogatással egyben tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy a Szabad Színházért Alapítvány, mint adatkezelő által a Honlapon, felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adatai átadásra kerülnek a Barion Payment Zrt., mint adatfeldolgozó részére. Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi: név, email cím, választott támogatási forma.
Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a Barion Payment Zrt. Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: https://www.barion.com/hu/adatvedelmi-tajekoztato/
A Szabad Színházért Alapítvány felhívja a figyelmet arra is, hogy az online fizetéshez használt bankkártyák adatainak kezelése a kártya-kibocsátó társaság által meghatározott feltételek szerint történik. A teljes bankkártya-adatokhoz a Barion Payment Zrt. nem fér hozzá.
1. A Támogatási szerződés létrejötte
1.1 A Támogatási szerződést a Támogató önkéntes és szabad elhatárolásából hozza létre a Honlap használatával; a Támogatási szerződés létrejöttének technikai lépései a következők:
· A Támogató kiválasztja a támogatási formát, mely lehet online bankkártyás fizetés a Barion Payment Zrt. rendszerén keresztül indított online fizetéssel, vagy egyedi banki átutalás.
· Online bankkártyás fizetés esetén a Támogató kiválasztja a támogatás típusát (Alkalmi támogatás, vagy Rendszeres támogatás), majd az összegét, ezt követően pedig megadja vezetéknevét, keresztnevét (vagy cégnevét) és elektronikus levélcímét, továbbá elfogadja a Loupe Színházi Társulás Kft. jelen ÁSZF-jét és Adatkezelési tájékoztatóját, opcionálisan feliratkozik továbbá a Loupe Színházi Társulás Kft. Hírleveleire, majd a „Támogatom” ikonra kattintva a Támogatási szerződés megkötése iránti szándékát kifejezi.
A Támogatási szerződés létrejöttéhez szükséges adatok megadása során az adatbeviteli hibák a Barion felületére történő áttérésig folyamatosan javíthatóak egyszerű törléssel és ismételt adatmegadással. Ezt követően a hibajavítás a informacio.loupe@gmail.com elektronikus levélcímre küldött üzenetben kezdeményezhető.
· a Barion Payment Zrt. rendszerén keresztül indított fizetés esetén a „Támogatom” ikonra kattintással a Támogató átnavigál a Barion Payment Zrt. rendszerébe, ahol teljesíti a Támogatást, melyről a Barion Payment Zrt. a Szabad Színházért Alapítvány részére értesítést küld és mely értesítés beérkezése a Támogatási szerződést létrehozza a Felek között.
A Támogatás teljesítéséhez szükséges adatok megadása nem a Honlapon történik, így az ezzel kapcsolatos adatbeviteli hibák javítási lehetőségéről a Barion Payment Zrt. nyújt tájékoztatást.
· egyedi banki átutalással teljesített Támogatás esetén a Támogató saját banki platformján, saját maga által meghatározott paraméterekkel teljesít Támogatást a Szabad Színházért Alapítvány részére, mely esetben a Támogatási szerződés a Támogatás Szabad Színházért Alapítványhoz beérkezésekor jön létre a Felek között. A Támogatási szerződés létrejöttéhez szükséges adatok megadása nem a Honlapon történik, így az adatbeviteli hibák javítási lehetőségéről a pénzügyi intézmény nyújt tájékoztatást.
1.2 A Felek között Támogatási szerződés az alábbiak szerint jön létre:
· amennyiben a Támogató a Barion rendszerét kívánja használni a Támogatási szerződés teljesítéséhez, úgy a Támogatási szerződés akkor jön létre, amikor a Barion a Szabad Színházért Alapítványt a Támogatás beérkezéséről tájékoztatja;
· amennyiben a Támogató egyedi banki átutalással teljesíti a Támogatást, úgy azon a napon, amikor a Támogatás a Szabad Színházért Alapítvány Honlapon szereplő bankszámlaszámán jóváírásra kerül.
1.3 A Szabad Színházért Alapítvány a Támogatási szerződés létrejöttéről elektronikus úton visszaigazolást küld a Támogató részére, kivéve, ha egyedi banki átutalással történik a Támogatás teljesítése.[BD6] Egyedi banki átutalással történő támogatás esetén a Szabad Színházért Alapítvány csak abban az esetben tud visszaigazolást küldeni a Támogató részére – és számára személyes fiókot létrehozni –, valamint a 2.7. pontban foglalt értesítési kötelezettségeinek eleget tenni, ha a Támogató az átutalás közleményében az email címét megadja.
1.4 A Támogatási szerződés egyedi adatartalmát a Támogató által megadott adatok, a Támogatás maga és azok az adatok képezik, mely adatokat a Szabad Színházért Alapítvány a közreműködő fizetési szolgáltatótól megkap. A Felek Támogatási szerződéses jogviszonyának minden egyéb elemét a jelen ÁSZF rendezi.
1.5 A Támogatási szerződés nyelve a magyar.
1.6 A Támogatási szerződés elektronikus úton létrejött szerződésnek minősül.
1.7 A Támogatási szerződés egyedi adattartalmához való támogatói hozzáférés a jelen ÁSZF 2.8. alpontja szerint biztosított. Amennyiben a Támogató az ÁSZF korábbi időállapot szerinti változatát kívánja megtekinteni, úgy a megjelölt időállapotnak megfelelő változatot a Szabad Színházért Alapítvány elektronikus úton küldi meg számára.
1.8 A Támogató a Támogatási szerződés létrehozása során a jelen ÁSZF elfogadásával kijelenti, hogy a Támogató jelen ÁSZF szerinti fogalmának megfelel és szavatol azért, hogy saját adatait a valóságnak megfelelően adja meg.
Abban a nem várt esetben, ha a jelen pont szerinti kötelezettségvállalás hibásan teljesítettnek minősül, úgy a Támogató felel minden a nyilatkozat valótlanságából adódó jogkövetkezményért és joghátrányért.
1.9 A Támogató a jelen ÁSZF tartalmát a Barion rendszerén történő fizetés esetén a vonatkozó jelölődoboz bejelölésével és „Támogatom” ikonra kattintással fogadja el, egyedi banki utalással teljesített Támogatási szerződés esetén pedig az egyedi banki utalás megindításával, ráutaló magatartással minősül a jelen ÁSZF a Támogató által elfogadottnak.
1.10 A Támogató a jelen ÁSZF 1.9. alpont szerinti elfogadásával kijelenti azt is, hogy a Szabad Színházért Alapítványt a Preambulumban meghatározott célok elérésében támogatni kívánja, ezen célkitűzésekkel egyetért, továbbá, hogy a jelen ÁSZF-et elolvasta, megértette és Támogatási szerződés létrehozását kívánja a jelen ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően.
2. A Támogatási szerződés tartalma
2.1 A Támogatási szerződésben a Támogató a saját vagyona terhére, ingyenesen és önkéntesen teljesítendő, vissza nem követelhető pénzszolgáltatás teljesítésére vállal kötelezettséget.
2.2 A Támogatás típusa lehet Egyszeri támogatás, vagy Rendszeres támogatás, mely támogatási típust a Támogató egyoldalúan választja és határozza meg.
2.3 A Támogatási szerződésben teljesíteni vállalt támogatást a Szabad Színházért Alapítvány a Támogatási szerződés létrejöttekor külön nyilatkozat megtétele nélkül automatikusan elfogadja és a jelen ÁSZF közzétételével kötelezi magát arra, hogy azt a jelen ÁSZF Preambulumában meghatározott céljai megvalósítására használja.
A Szabad Színházért Alapítvány tájékoztatja a Támogatót arról, hogy a letétbe helyezendő beszámolói a https://birosag.hu/ugyfeleknek/civil-szervezetek/civil-szervezetek-nevjegyzeke weboldalon megtekinthetők.
2.4 A Szabad Színházért Alapítvány tájékoztatja a Támogatót arról, hogy a Támogatás nem minősül közérdekű adománynak.
2.5 A Szabad Színházért Alapítvány tájékoztatja a Támogatót, hogy a Támogatásért cserébe termékértékesítést, vagy szolgáltatás-nyújtást nem követelhet, feltételeket semmi esetben nem támaszthat.
2.6 Szabad Színházért Alapítvány tájékoztatja a Támogatót arról, hogy a Támogatás tekintetében a hatályos jogszabályok tükrében számlaadási kötelezettsége nem áll fenn, a Támogatásról számla nem kerül kiállításra.
2.7 Szabad Színházért Alapítvány a Támogatási szerződés teljesítése során a Támogatóval kapcsolatot tart, így különösen:
a) a Támogatási szerződés és a Felhasználói fiók létrejöttéről elektronikus levelet küld;
b) Alkalmi támogatásra szóló Támogatási szerződés alapján teljesített Támogatás jóváírásakor – ha a Támogató az email címét az átutalás közleményében megadta [BD7] – és Rendszeres támogatásra szóló Támogatási szerződés keretében az első Támogatás jóváírásakor elektronikus levelet küld;
c) ha az első teljesítendő Alkalmi-, vagy Rendszeres Támogatásra vonatkozóan a közreműködő fizetési szolgáltató bármilyen hibaüzenetet küld, úgy erről a Támogatót értesíti a Támogatási szerződés létrejöttétől számított 7 (hét) naptári napon belül 3 (három) elektronikus levélben, annak érdekében, hogy a Támogató a Támogatási szerződést teljesíteni tudja;
d) ha az első teljesített Támogatást követően teljesítendő Támogatásra vonatkozóan a közreműködő fizetési szolgáltató bármilyen hibaüzenetet küld, úgy erről a Támogatót értesíti a hibaüzenet beérkezésétől számított 14 (tizennégy) naptári napon belül naponta elektronikus levélben, annak érdekében, hogy a Támogató a hibaüzenettel érintett Támogatást teljesíteni tudja;
e) a Támogatási szerződés szüneteltetése esetén erről szóló elektronikus levelet küld;
f) a szüneteltetett Támogatási szerződés szüneteltetésének megszüntetéséről elektronikus levelet küld;
g) a Támogatás lemondásáról szóló értesítőt küld, amennyiben a Támogató lemondja a hatályos Rendszeres támogatását és a lemondástól számított 3 (három) naptári napon belül nem újítja meg azt;
h) az utolsóként teljesített Támogatás teljesítését követő (3) három hónapban 2 (kettő) alkalommal elektronikus levél útján tájékoztatja a Támogatót arról, hogy aktuálisan milyen támogatási formákban támogathatja a Szabad Színházért Alapítvány Preambulum szerinti céljait[BD8] ;
i) a Támogatási szerződés teljesítéséhez használt bankkártya lejárati időpontját megelőző 2 (kettő) naptári hónapban 3 (három) alkalommal értesíti a közelgő lejárati időpontról a Támogatót elektronikus levél útján és a bankkártya lejáratakor is külön elektronikus levélben felhívja a Támogató figyelmét a bankkártya érvényességi idejének lejártára;
j) a Felhasználói fiók törlése előtt egy naptári hónappal korábban elektronikus levélben értesíti a Támogatót a Felhasználói fiók törlésének időpontjáról és arról, hogy a Támogató hogyan kerülheti el a Felhasználói fiók törlését, milyen aktuális támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre;
k) teljesíti a jelen ÁSZF szerinti értesítési és tájékoztatási kötelezettségét.
2.8 A Támogatási szerződés teljesítése körében a Szabad Színházért Alapítvány a Felhasználói fiók létrehozásával és fenntartásával biztosítja, hogy a Támogató a Támogatási szerződés egyedi adattartalmát bármikor elő tudja hívni, illetve, hogy az a Támogató számára eltárolásra kerüljön.
2.9 Támogató a jelen ÁSZF elfogadásakor tudomásul veszi, hogy a Támogatás Preambulum szerinti célok teljesítése érdekében való tételes elszámolását nem követelheti a, Szabad Színházért Alapítvány a Támogató felé a Támogatás felhasználásáról szóló tájékoztatást a jelen ÁSZF 2.3. pontja szerinti beszámoló letétbe helyezésével teljesíti.
2.10 Szabad Színházért Alapítvánnyal szemben a Támogatási szerződéssel összefüggésben igény csak és kizárólag a már teljesített támogatási összeg felső határáig érvényesíthető, azzal, hogy a Támogatás visszakövetelésének lehetősége és a Támogatási szerződéstől való elállás kizárt; a jelen ÁSzF 2.7. alpontjával összefüggésben igény a Szabad Színházért Alapítvánnyal szemben nem érvényesíthető.
3. A Támogatási szerződés módosítása és megszűnése
3.1 Egyszeri támogatás esetében a Támogatás nyújtását követően a Támogatási szerződés nem módosítható a Támogató által.
3.2 Rendszeres támogatás esetében a Támogatási szerződés a Felhasználói fiókban a Támogató által bármikor egyoldalúan módosítható az alábbiak szerint:
- a Rendszeres támogatás teljesítésének szüneteltetése egy hónapra;
- a Rendszeres támogatás teljesítésének szüneteltetése három hónapra;
- a Rendszeres támogatás teljesítésének szüneteltetése hat hónapra;
- a Rendszeres támogatás teljesítésének szüneteltetése egy évre;
- a szünetelő Rendszeres támogatás teljesítésének újraindítása.
A jelen pont szerinti módosítások tekintetében a Szabad Színházért Alapítvány hozzájárulására nincs szükség, a módosítás tudomásulvételéről a Szabad Színházért Alapítvány elektronikus levélben tájékoztatja a Támogatót.
3.3 A Szabad Színházért Alapítvány a Támogatási szerződést bármikor egyoldalúan jogosult módosítani a jelen ÁSZF módosításával, de ezek a módosítások egyetlen Támogatási szerződést sem érinthetnek hátrányosan, így különösen nem írhatnak elő semmilyen jogcímen fizetési kötelezettséget a Támogató részére, tekintettel arra, hogy a Támogatás tényleges teljesítése minden esetben önkéntes.
3.4 A Támogatási szerződés tekintetében elállási jog egyik Fél által sem gyakorolható.
3.5 A Támogatási szerződést a Támogató bármikor jogosult egyoldalúan, indokolás nélkül és azonnali hatállyal felmondani akként, hogy a Támogató a Felhasználói fiókját a „Fiók törlése” ikonra kattintva törli.
A felmondás a Támogatási szerződést azonnali hatállyal megszünteti, mely megszűnésről a Szabad Színházért Alapítvány külön tájékoztatást nem küld.
3.6 A Támogatási szerződés a Felek minden cselekménye, vagy nyilatkozata hiányában megszűnik az utolsó Támogatás teljesítését követő egy naptári év elteltével, mely időpontig a Felhasználói fiók elérését a Szabad Színházért Alapítvány zavartalanul biztosítja a Támogató számára, abban az esetben is, ha a Támogató a Felhasználói fiókban tevékenységet nem végez és hírlevél-feliratkozása sincs.
A Felhasználói fiók ilyen esetben is bármikor törölhető a Támogató által.
Tájékoztatással él e körben a Szabad Színházért Alapítvány arról is, hogy amennyiben a Támogatóval több Támogatási szerződést kötött, úgy az egyes támogatói teljesítéseket a legkésőbbi időpontban megszűnő Támogatási szerződés megszűnésének napjáig jeleníti meg a Felhasználói fiókban, mely körülmény a korábbi Támogatási szerződések esetleges megszűnését nem érinti. Az előző bekezdések szerinti adatközlésnek a Szabad Színházért Alapítvány csak abban az esetben tud eleget tenni, ha a Támogatási szerződések során nem történt azonnali hatályú felmondás a Támogató részéről, mely korábban a Felhasználási fiókot megszüntette.
3.7 A Támogatási szerződés megszűnik abban az esetben is – annak Támogató általi kezdeményezésétől számított 7 (hét) naptári nap elteltével –, ha a Támogatás teljesítése ténylegesen nem történik meg. A Támogatási szerződés jelen pont szerinti megszűnése a Felhasználói fiókot is megszünteti abban az esetben, ha a Támogatónak nincs hírlevél-feliratkozása. Ilyen esetben a megszűnés előtt a megszűnés időpontjáról a Szabad Színházért Alapítvány a Támogatót értesíti és tájékoztatja egyben arról is, hogy a Felhasználói fiók törlését hogyan kerülheti el, milyen támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre.
4. Adatkezelés
4.1 A Támogatási szerződéssel összefüggő adatkezelésekre vonatkozó Adatkezelési tájékoztató a szabadszinhazert.hu oldalon érhető el, illetve az informacio.loupe@gmail.com e-mail címen a Szabad Színházért Alapítvány folyamatosan a Támogató rendelkezésre áll bármilyen adatkezelési-, adatbiztonsági-, vagy adatvédelmi kérdés felmerülése esetén.
5. Záró rendelkezések
5.1 A Szabad Színházért Alapítvány céljainak elérése érdekében a jelen ÁSZF által nem nevesített formában is támogatható, ehhez azonban a Felek külön, eseti megállapodására van szükség. Ilyen megállapodás megkötése a loupe@loupe.hu elektronikus levélcímre küldött üzenetben kezdeményezhető.
5.2 A Szabad Színházért Alapítvány a Támogatási szerződések hatálya alatt a Támogatóval mindenben együttműködik, folyamatosan rendelkezésére áll a informacio.loupe@gmail.com elektronikus levélcímen és a jelen ÁSZF legelején jelzett elérhetőségei bármelyikén.
5.3 A Támogatási szerződésre és az azzal kapcsolatos minden kérdésre Magyarország anyagi- és eljárási jogszabályai az irányadóak, azzal, hogy a jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben elsősorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadók.